AS Roma: Ranieri szerint Totti kiállítása egyszerűen abszurd volt

2010.10.31. 21:17
Címkék
Claudio Ranieri, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma vezetőedzője védelmébe vette csapatkapitányát, Francesco Tottit, akit kiállítottak a Lecce elleni 2–0-s győzelem alkalmával. Ranieri szerint a piros lap egész egyszerűen abszurd volt.

„A kiállítás egyszerűen abszurd volt, remélem a felvételek utólag minket igazolnak majd. Jelen pillanatban úgy tűnik, nélkülözni fogjuk a kapitányunkat a derbin, így érte is fognak játszani a többiek. A reakciója azért is volt annyira feldúlt, mert ő is úgy érezte, hogy igazságtalan volt az ítélet. A játékvezetőnek máshogyan kellett volna kezelnie a szituációt" – nyilatkozta Ranieri.

Mint ismert, közvetlenül a második hazai gólt követően, a 76. percben a rómaiak vezére olasz sajtóbeszámolók szerint hisztérikusan rátámadt az őt a gól előtti pillanatokban megrúgó Rubén Oliverára, a játékvezető mindkettejüket azonnal kiállította. Totti az öltözőbe tartván másokkal is összetűzésbe keveredett, a biztonsági embereknek kellett megfékezniük.

TOTTI KIÁLLÍTÁSA
 
A PIROS LAP UTÁNI BALHÉJA
 

 

Legfrissebb hírek

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
33 perce

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
49 perce

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
56 perce

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
1 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
1 órája

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
1 órája

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik