Juventus: Delneri elégedett a Roma elleni döntetlennel

2010.11.14. 13:50
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 12. fordulójában a Juventus hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Romával. Luigi Delneri, a torinóiak vezetőedzője elégedett a döntetlennel és Frederik Sorensen védőmunkájával, míg Alberto Aquilani elmondta, érzelemdús mérkőzésen van túl korábbi csapata ellen.

„Biztos vagyok benne, hogy lesz vita a meccs kapcsán, ugyanis többen úgy gondolják, hogy a Romának kellett volna nyernie, míg én úgy láttam, hogy karakteres játékot mutattunk be, és megérdemeltük volna a három pontot. A labdatartás a futballban semmit nem jelent, ha nem tudjuk gólokkal befejezni a támadásokat. Öt-hat komoly helyzetünk is volt, míg a Romának nem engedtünk túl sokat. Mindent megtettünk a sikerért, így összességében elégedett vagyok az eredménnyel. Ha továbbra is így játszunk, akkor messzire juthatunk a szezonban" – nyilatkozta Delneri.

„A fiatal Sorensen is meggyőző teljesítményt nyújtott, pedig ezek az első fellépései az európai topfutballban, de nekem úgy tűnik, hogy mindene megvan ahhoz, hogy szép karriert fusson be" – dicsérte játékosát a vezetőedző.

„Természetesen mindig öröm egy gólt előkészíteni. Fontos pillanatban találtunk be, de újabb gólt kellett volna szereznünk, és akkor nyerünk. A meccs különleges volt számomra, érzelemdús kilencven percen vagyunk túl, de az egy egy reális eredmény" – mondta a volt csapata ellen pályára lépő Aquilani.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
3 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
3 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
3 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
4 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
4 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik