Olaszország: Az Internek befellegzett, egy újabb calciopoli segíthet - Moggi

2010.11.22. 16:24
null
Moggi szerint véget ért az Inter uralma Olaszországban (Fotó: Action Images)
Címkék
A Juventus labdarúgócsapatának korábbi ügyvezető igazgatója, Luciano Moggi, aki a 2006-ban kirobbant olasz fogadási botrány – más néven calciopoli – egyik főszereplője volt, a Gold Tv-nek adott interjújában a mostani olasz élvonal (Serie A) bajnokesélyeseiről beszélt, élesen bírálva az Intert.

 „Az Internek befellegzett. A calciopoliból szerzett előnyük végleg elfogyott azzal, hogy Moratti Benítezt nevezte ki Mourinho helyére. Az Inter csapata most már csak egy gyenge csőcselékre emlékeztet. Ahhoz, hogy újra bajnokságot nyerjenek, valószínűleg egy újabb calcipolira lenne szükség” – nyilatkozta Moggi.

Moggi továbbá elmondta véleményét a jó formában lévő Milanról, Juventusról és Romáról is.

„Olaszországban mindig az a csapat nyer, ahol Ibrahimovic játszik.”

„A Roma kilábalt a hullámvölgyből, és visszanyerte önbizalmát. Most már újra arra törekedhet, hogy a legjobbak között emlegessék. A Juventus? Megérdemelten nyertek a Genoa ellen, de a bajnoki címről csak álmodozhatnak a szurkolóik” – tette hozzá Moggi.

Legfrissebb hírek

NS-ELEMZÉS: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
7 perce

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
58 perce

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
1 órája

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
1 órája

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
8 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
8 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik