Serie A: Benítez szerint kemény munkát végzett csapata a Chievo ellen

2010.11.21. 18:28
Szokásos stílusában védte meg csapatát Rafa Benítez, az Internazionale vezetőedzője a Chievo elleni 2–1-es vereség után. A spanyol tréner szerint a Bostjan Cesart lefejelő Samuel Eto'ó-t provokálták.

„Senki nem boldog, de a csapatom kemény munkát végzett, jól reagált a második félidőben arra, hogy hátrányba került. Sajnos megint kihagytuk a helyzeteket, de a hozzáállásunk megfelelő volt. Ha korábban szerzünk gólt, teljesen más lett volna a meccs" – mondta Benítez.

„Kár az Eto'o-incidensért, de egyértelműen provokáció érte, mivel kapott egyet. Elvesztette a fejét" – tette hozzá.

Benítezt természetesen megkérdezték arról, lesz-e megbeszélése a csapattal elégedetlen Inter-főnökkel, Massimo Morattival.

„Persze, minden meccs után leülünk. Egy hozzánk hasonló csapatnak nyernie kellene ezeket a mérkőzéseket, a srácok keményen dolgoztak, de hiába. Profi edző vagyok és átéltem már hasonlóan nehéz időszakokat. Kizárólag munkával tudunk kikeveredni a hullámvölgyből, és ma láttam a győzni akarást a fiúkban."

A Chievo diadalmas szakvezetője, Stefano Pioli szerint csapata azzal nyert, hogy felpörgette a tempót.

„Az Inter jól állt a meccshez, nekünk is esett, mi pedig a gyors kontrákra álltunk rá. Be is jött! Nagyon nehéz volt a talaj, de végig tudtuk pörgetni a tempót és remek csapategységgel nyertünk" – mondta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
12 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03