AS Roma: Bárkire veszélyesek lehetünk a nyolcaddöntőben - Damiano

2010.12.09. 09:43
Claudio Ranierinek, az AS Roma vezetőedzőjének elment a hangja a CFR Cluj elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccs alatt, így helyette a „farkasok" segédedzője, Christian Damiano nyilatkozott az 1–1-es döntetlennel véget érő mérkőzés után.

„Megtettük, amit meg kellett tennünk: továbbjutottunk a csoportból. Fontos célunk volt a kvalifikáció. A kolozsvári döntetlen fontos volt az egész klub számára. Az, hogy hazai pályán kikaptunk a Baseltől, megnehezítette a dolgunkat, de a csapat ezután remekelt, jól játszott Svájcban, illetve a Bayern és most, a Cluj ellen is” – nyilatkozta Christian Damiano.

„Azt hiszem, most mi vagyunk a sorozat sötét lova, mivel két meccsen bármelyik csapatot búcsúztatni tudjuk. De még fejlődnünk kell: túl sok gólt kapunk a meccsek utolsó perceiben, a jövőben a hármas sípszóig kell koncentrálunk” – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Labdarúgás: harmincöt fiatal játszott az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2026.05.05. 09:00

Labdarúgás: háromnapos edzőtábort tart az U20-as válogatott

Utánpótlássport
2026.05.04. 16:50

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46
Ezek is érdekelhetik