Lazio: Mauri szerint bárkivel felveszik a versenyt, a Juvétól sem tartanak

2010.12.09. 19:25
Címkék
Stefano Mauri, a Lazio középpályása szerint együttese bárkivel szemben képes felvenni a csatát, és már alig várja a Juventus elleni vasárnap esti rangadót.
Az idény szárnyaló „sasok” jelenleg a három ponttal az éllovas AC Milan mögött lemaradva a 2. helyen tanyáznak, egy győzelemnyi különbséggel a 3. helyezett vasárnapi ellenfelet. „A Juventus egy nagyszerű együttes, és kimondott célja a Scudetto megnyerése – kezdte nyilatkozatát Mauri. – Meg akarjuk mutatni, hogy mindenkivel felvesszük a versenyt, nagyon erős csapatunk van.” „Koncentráltan és a megfelelő hozzáállással kell pályára lépnünk. A Juvének sok olyan játékosa van – mint például Kraszics és Quagliarella –, akik képesek eldönteni a találkozót, és akkor Iaquintáról és Del Pieróról nem is szóltam” – tette hozzá a csapatkapitány-helyettes. „Az Inter elleni siker sokat jelentett, de legfőképpen azt, hogy jó csapatunk van. Ez volt talán a legjobb szezonbeli mérkőzésünk, még akkor is, ha az ellenfél nem a legerősebb összeállításában játszott. Mindannyian egységesek voltunk, és sokat dolgoztunk. Ennek a győzelem kell lennie a kiindulási alapnak” – fejezte be mondandóját Mauri.
Legfrissebb hírek

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
8 perce

A Magyar Sport Napja: különleges esemény a hágai magyar nagykövetségen

Egyéb egyéni
20 perce

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
34 perce

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Ifj. Foltán László: Tisztán látszik, halad előre a magyar kenu!

Kajak-kenu
1 órája

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
1 órája

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
1 órája

Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik