Moratti visszacsábítaná José Mourinhót?

Vágólapra másolva!
2010.12.22. 09:14
null
Benítezt már ma meneszthetik (Fotó: Action Images)
Massimo Moratti, az Inter elnöke tagadta, hogy a klub már menesztette Rafa Benítez vezetőedzőt, és már új trénert keres a milánói csapat élére. Ám a vezető szerint a spanyol szakemberrel tisztázni kell a kialakult helyzetet. Olasz lapértesülések szerint a spanyol szakember már ma búcsút inthet Milánótól, míg Spanyolországban arról cikkeznek, Moratti megpróbálja visszacsábítani José Mourinhót.

 

„Jelen pillanatban Benítez az Inter vezetőedzője. Ez tény. Olvastam a médiában megjelent pletykákat, de a klub senkivel sem veszi fel a kapcsolatot addig, amíg nem tisztáztuk a helyzetet. Egy trénerrel sem tárgyaltam a napokban, van más dolgom bőven" – hangzott el Massimo Moratti klubelnök sokatmondó nyilatkozata tegnap este.

A hírek szerint – ahogy Moratti fogalmazott – a helyzet tisztázásának végeredménye minden bizonnyal az lesz, hogy az Inter meneszti a klubvezetőknek ultimátumot adó Benítezt. A La Gazzetta dello Sport és a Sky Sports is tényként közli, hogy a milánói klubnál már eldöntötték, megválnak a spanyol szakembertől, és ma hivatalosan is bejelenthetik az elküldését.

Ez azonban rendkívül költséges lesz a fekete-kékeknek, mivel a klubnak 8 millió euró körüli végkielégítést kell fizetnie Beníteznek, ha meneszti fél év után.

Eközben az olasz sajtó már azt találgatja, ki váltja a spanyol trénert. Az egyik lehetséges utódként emlegetett szakember Luciano Spalletti volt, ám az orosz Zenit rövid úton cáfolta, hogy távozik a vezetőedző.

Spalletti „kiesése" után az olasz média a legutóbbi szezonban még az AC Milant irányító Leonardót tartja a legvalószínűbb befutónak, ám Spanyolországban ennél merészebb találgatásokba kezdtek: az AS szerint Moratti megpróbálja visszacsábítani José Mourinhót, a Real Madrid vezetőedzőjét.

A hírek szerint Mourinho azért mondta le a tegnapi, Levante elleni kupameccs előtti sajtótájékoztatóját, mert az Inter elnökével találkozott, de ezt Moratti abszurd feltételezésnek tartotta, és igen valószínűtlen, hogy a portugál tréner elhagyja a blancókat.

A Liverpooltól távozó Benítez júniusban lett az Inter vezetőedzője, és Milánóban hatalmas elvárásokkal szembesült: José Mourinho örökébe lépett, akivel a milánóiak az előző szezonban olasz bajnoki címet, Olasz Kupát és Bajnokok Ligáját is nyertek.

Moratti korábban kijelentette, hogy az Internek muszáj megnyernie a klubvilágbajnokságot – ez sikerült is, de a jelek szerint ez sem menti meg Benítezt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05
Ezek is érdekelhetik