Olaszország: százak búcsúztak Enzo Bearzottól Milánóban

MTI MTIMTI MTI
2010.12.23. 14:45
Címkék
Több százan, köztük az 1982-ben világbajnokságot nyerő labdarúgó-válogatott majdnem minden tagja búcsúzott csütörtökön Enzo Bearzottól Milánóban. A volt olasz szövetségi kapitány kedden, 83 éves korában hunyt el.

A ceremónián a legendás kapus, Dino Zoff egy „A fiaid 1982-ből” feliratú koszorút helyezett el a koporsónál, amelyet Antonio Cabrinivel, Paolo Rossival és Marco Tardellivel együtt vitt be a templomba.

„Bearzot olyan értékek mentén élte az életét, amelyekhez végig hű maradt. Mindannyiunk számára példakép volt” – fogalmazott Zoff, az egykori hátvéd, Fulvio Collovati pedig azt mondta: „Egy igaz ember volt. A mérkőzések után mindig időt szakított arra, hogy beszélgessen a szurkolókkal, és elmagyarázza nekik az alkalmazott taktikát. Az élet és a futball mestere volt.”

A templomban az első sorban foglalt helyet Giuseppe Bergomi, az Internazionale volt védője is, akit Bearzot 18 évesen vetett be a spanyolországi vb-diadalhoz vezető úton.

„Bearzot megtanított rá, hogy tiszteljem az ellenfelet. A tőle kapott leckék meghatározták az életemet és a karrieremet” – emlékezett Bergomi.

A szakember 1975 és 1986 között irányította a squadra azzurrát. A 28 évvel ezelőtti, spanyolországi torna döntőjében az olaszok 3–1-re legyőzték a németeket, s ezzel hódították el a kupát. Ezt követően a gárda nagy meglepetésre nem jutott ki az 1984-es Európa-bajnokságra, majd két évvel később, a mexikói vb-n a 16 között, a franciák ellenében búcsúzott, így Bearzot lemondott.

Legfrissebb hírek

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
7 perce

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
13 perce

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
18 perce

Huszonkét év után ismét bajnok az Arsenal a Premier League-ben!

Angol labdarúgás
22 perce

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2 órája

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
2 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik