AC Milan: Ronaldinho elhagyta a csapat dubai edzőtáborát

2011.01.01. 15:44
Címkék
A klub vezetőinek engedélyével elhagyta az AC Milan dubai edzőtáborát Ronaldinho, és Brazíliába utazott.

Olasz források szerint a világbajnok brazil klasszis az új esztendő első napján Sao Paulóba repült, miután elköszönt csapattársaitól.

A Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy Ronaldinho már pénteken sem edzett együtt a csapattal, ezt apróbb izomsérülésével indokolták.

A lap úgy tudja, hogy a Milan alelnöke, Adriano Galliani és a játékos bátyja, egyben ügynöke, Roberto De Assis ma Rio de Janeiróban egyeztet – a futballista távozásának részleteit illetően. Galliani korábban már elismerte, hogy Ronnie januárban távozik a milánói klubtól.

Ronaldinho jövőjéről egyelőre pontosat nem tudni, az biztos, hogy korábbi klubja, a Gremio szívesen látná a soraiban. Igaz, ehhez fizetnie kellene, ugyanis az AC Milan nyolcmillió euróban állapította meg a támadó kivásárlási árát.

A brazil 2008-ban 18.5 millió euróért érkezett az FC Barcelonától, és bár az előző szezonban talán csapata legjobbja volt, a mostani idényben nem sok lehetőséget kapott Massimiliano Allegri vezetőedzőtől.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
1 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
2 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik