Olasz Kupa: hihetetlen izgalmak után 11-esekkel ment tovább a Koman nélküli Samp

2011.01.19. 20:17
Címkék
Nem mindennapi mérkőzést játszott egymással a Sampdoria és az Udinese a labdarúgó Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, végül tizenegyesekkel a házigazda genovai együttes jutott be a negyeddöntőbe.

A hazai pályán játszó genovaiak a Manchester Unitedtől kölcsönvett Federico Macheda góljával a 32. percben szerezték meg a vezetést a kupameccsen (a 19 éves támadó a harmadik meccsét játszotta a Samp mezében, és először volt eredményes).

A Sampdoria ezek után jól tartotta az előnyét, és már úgy tűnt, hogy a negyeddöntőbe jutást ünnepelheti, amikor a 90. percben jött az udinei együttes chilei légiósa, Mauricio Isla, és egyenlített.

A hosszabbítás első percében aztán az előnyt is megszerezte az Udinese, ezúttal az argentin Germán Denis volt eredményes, úgyhogy a Samp futhatott az eredmény után.

A 108. percben Pazzini tizenegyesével kiegyenlítettek a hazaiak, majd a tizenegyesrúgások során jobban koncentráltak, és továbbjutottak. Érdekesség, hogy a büntetők során udinei oldalon épp az az Isla hibázott, aki korábban góljával kiharcolta a hosszabbítást csapatának.

A győztes együttesben Koman Vladimir nem kapott szerepet, a magyar válogatott középpályás a kispadon ülve nézte végig az igencsak hosszúra nyúlt mérkőzést.

A Sampdoria a Milan–Bari párharc győztesével találkozik a következő körben.

LABDARÚGÓ OLASZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Sampdoria–Udinese 2–2 – 11-esekkel 5–4
G: Macheda (32.), Pazzini (108. – 11-esből), ill. Isla (90.), Denis (91.)
Legfrissebb hírek

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
13 perce

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
46 perce

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
50 perce

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
1 órája

Hogyan válasszunk futópadot otthonra?

Egyéb egyéni
1 órája

Szkander Eb: minden idők legjobb magyar szereplése az MTK Sportparkban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik