Olaszország: az akadémiák szerepe csökkent, ami rossz irány - Prandelli

2011.01.27. 11:39
Címkék
Cesare Prandelli, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt reméli, hogy a helyi tehetségek több lehetőséget kapnak a jövőben a Serie A-ban.

„Ma az akadémiákról kikerülő játékosoknak csak nyolc százaléka kerül élvonalbeli csapat első keretébe, pedig alig néhány éve ez az adat még huszonöt százalék volt – mondta a szakvezető. – Sok klub idegenlégiósokban látja a megoldást ahelyett, hogy saját fiataljainak adna lehetőséget.”

A tavalyi vb-n címvédőként már a csoportkörben kiesett a squadra azzurra, ezért a szövetség újraszervezte az utánpótlást, s olyan szakembereket nevezett ki a vezetésére, mint Arrigo Sacchi, aki 1994-ben vb-döntőig vezette a nemzeti csapatot, valamint a korábbi világklasszis játékosok közül Gianni Rivera és az aranylabdás Roberto Baggio.

Az olaszok négy mérkőzés után tíz ponttal vezetik Eb-selejtezős csoportjukat, ugyanakkor a FIFA-világranglistán a 14. helyen áll a csapat.

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
1 perce

Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

Csupasport
4 perce

Socca Eb: legyőztük a dánokat Tiranában

Magyar válogatott
19 perce

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
29 perce

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
41 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
50 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
1 órája

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik