Fiorentina: „Nem csak Gilardino képes gólokat lőni, Mutu újra játszhat”

2011.02.03. 12:33
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fiorentina elnöke, Andrea Della Valle a tegnapi Genoa elleni győztes bajnoki – Santana góljával 1–0-ra nyertek a „violák” – után elmondta, véleménye szerint a találkozó bebizonyította, hogy a csapat nem függ Alberto Gilardino játékától és megerősítette, hogy a Fiorentina gyenge szereplésének – mindössze a 11. helyen áll a táblázaton – ellenére Szinisa Mihajlovics marad a vezetőedző.

„Nem csak Gilardino képes gólokat lőni ebben a gárdában, ez a tegnapi, Genoa elleni mérkőzésen is bebizonyosodott. Teljesen normális dolog, hogy a sajtó egy-egy nehezebb időszak alatt az edző távozásáról is pletykál, azonban biztos, hogy Szinisa Mihajlovics marad pozíciójában" – nyilatkozta olasz újságíróknak Andrea Della Valle.

A Fiorentina elnöke azt is hozzátette, hogy Adrian Mutu újra játéklehetőséget kap, ha erőnlétileg felzárkózik a többiekhez. Mint ismeretes, Mutut néhány héttel ezelőtt fegyelmi vétség miatt kizárták a keretből, azonban a vezetők azóta úgy döntöttek, hogy kap még egy esélyt a bizonyításra.

Legfrissebb hírek

Kiesett a Komló, bennmaradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
5 perce

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
20 perce

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
42 perce

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
1 órája

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
1 órája

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik