Olaszország: Allegri védelmébe vette az időnként kifütyült Patót

2011.02.22. 11:02
Címkék
Massimiliano Allegri, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője arra figyelmeztette a szurkolókat, hogy amikor esetleg elégedetlenek Alexandre Pato teljesítményével, vegyék figyelembe: a brazil csatár még csak húszéves, korából adódóan akadnak még gyengeségei.

"Úgy vélem, Pato jól halad azon az úton, amelyen visszanyerheti a régebbi formáját, s újra olyan teljesítményt nyújthat, mint korábban. Tavaly csaknem tíz hónapon át sérüléssel bajlódott, nem egyszerű egyik napról a másikra ismét felvenni a ritmust mentálisan" – mondta a tréner a Chievo elleni vasárnapi mérkőzést értékelve.

Allegri azoknak üzent, akik időnként kifütyülik a fiatal (valójában „már” 21 esztendős) futballistát. Pato a veronai meccsen egyébként főszerepet játszott, az ő góljával – amely már a tizedik volt a jelenlegi bajnoki idényben – nyert ugyanis a milánói csapat 2–1-re. A támadó 2007 nyarán érkezett a Milanhoz.

Allegri azoknak üzent, akik időnként kifütyülik a fiatal (valójában „már” 21 esztendős) futballistát. Pato a veronai meccsen egyébként főszerepet játszott, az ő góljával – amely már a tizedik volt a jelenlegi bajnoki idényben – nyert ugyanis a milánói csapat 2–1-re. A támadó 2007 nyarán érkezett a Milanhoz.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
6 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
6 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
6 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
6 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
6 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik