Ranieri benyújtotta lemondását és elköszönt a Romától

2011.02.20. 21:36
null
Túl sok volt a kudarcsorozat: Ranieri lemondott a genovai vereség után (Fotó: Action Images)
Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint benyújtotta lemondását és elköszönt csapatától Claudio Ranieri, az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Megkapták az AS Roma szurkolói, amiért tüntettek: benyújtotta lemondását a klub vezetőségének Claudio Ranieri. Az edző lemondását közvetlenül a Genovában elszenvedett kínos vereség váltotta ki – a „farkasok" 3–0-s vezetésről 4–3-ra kaptak ki a Genoától! –, de a fővárosi csapat már hosszabb ideje egyértelműen válságban volt.

Az AS Roma január 27., a Juventus ellen aratott győzelem óta nyeretlen, a Bresciával ikszelt, majd sorozatban négyszer kapott ki – az Intertől, a Napolitól és a Genoától a bajnokságban, míg a Sahtar Donecktől (hazai pályán) a Bajnokok Ligájában.

NST: Válságban levő csapatok, figyelem!

A Roma a középmezőnybe süllyedt vissza a Serie A-ban, így nem meglepő, hogy az újabb kudarc után a vezetőség válságértekezletet tartott. A csapat visszarepült a fővárosba, és a trigoriai megbeszélést – melyen jelen volt a klubelnök Rosella Sensi és az összes játékos is – követően Ranieri benyújtotta lemondását. A csapat rendőrségi kíséretet kapott az edzőközpontba, mivel a szurkolók már többször tüntettek a Roma gyenge szereplése miatt és Ranieri távozását követelték.

„Mindig a Roma érdekeit tartottam a szemem előtt, és a mai meccs után köszönetet mondtam a csapatnak, elköszöntem és lemondtam. Egy ilyen mérkőzés után jelet kell adni, így a lefújás után egyből bementem az öltözőbe és elhatároztam, hogy nem folytatom tovább" – mondta az ANSA-nak Ranieri.

A rutinos – római születésű és Roma-drukker – edző 2009. szeptember 1-jén váltotta a Roma kispadján Luciano Spallettit. Ranieri első szezonja igen jól sikerült, a Roma ezüstérmet szerzett az Inter mögött, a mostaniban viszont csak szenvednek a „farkasok" – nem meglepetés az edző távozása.

„Tudomásul vettük az edző bejelentését. Ezen az estén még nem hozunk döntést, fenntartjuk magunknak a jogot arra, hogy egy hétfői találkozó után határozzunk a jövőről" – közölte a vezetők álláspontját Rosella Sensi.

A Roma irányítását megbízottként valószínűleg Vincenzo Montella veszi át, az egykori válogatott csatár jelenleg ifiedzőként áll a klub alkalmazásában.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51