AC Milan: Ibrahimovic négy év múlva, 33 évesen visszavonulna

2011.03.04. 14:45
Címkék
Tervei szerint négy év múlva, 33 esztendős korában befejezi pályafutását Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan labdarúgócsapatának svéd támadója.

A 29 éves játékos a Gazzetta dello Sport pénteki számában úgy fogalmazott: nem akarja megvárni azt a pillanatot, amikor már „vért köp”. Hozzátette: visszavonulása után elsősorban a családjával, élettársával és két gyermekükkel szeretne foglalkozni.

Ibrahimovic elárulta, hogy a 2014-es tervezett befejezés előtt nem kíván eligazolni a AC Milantól.

A skandináv csatár az elmúlt 12 évben összesen négy ország hat klubjában szerepelt. A horvát-bosnyák szülők gyermekeként Svédországban született futballista 1999-ben a Malmö FF csapatában kezdett, majd az Ajax Amsterdam és – 2004-től – a Juventus együttesében játszott. Két évvel később az Internazionaléhoz szerződött, majd 2009-ben az FC Barcelona következett. Tavaly visszatért Olaszországba. A jelenlegi szezonban 19 találatával vezeti az AC Milan házi góllövőlistáját.

Legfrissebb hírek

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
21 perce

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
25 perce

Fiatalpercek: Szűcs Tamás nagyszerű játékkal zárta az idényt

Labdarúgó NB I
30 perce

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
34 perce

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
55 perce

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
1 órája

Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

Csupasport
1 órája

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik