Serie A: Ibrával ellentétben Chivu legalább elnézést kért - Marco Rossi

Vágólapra másolva!
2011.03.15. 19:18
A Milan labdarúgóját, Zlatan Ibrahimovicot a Bari elleni mérkőzésen Marco Rossi megütéséért állította ki a játékvezető, így a védő furcsamód került a figyelem középpontjába: korábban ugyanő volt az, akit az Inter védője, Cristian Chivu is megütött februárban.

„Chivu legalább elnézést kért – mondta Rossi az újságíróknak, amikor a Milan elleni találkozó után egyikük felvetette, hogy a román védő is őt „találta meg” a február 3-i bajnokin. – Úgy éreztem, hogy az események csak történnek velem, és nekem nem igazán van rájuk hatásom.”

„Mind Chivu, mind Ibra esetében váratlanul ért a támadás, úgy meg főleg, hogy az előtte lévő percekben nem kereszteztem egyikük útját sem. Chivu egyenesen a fejemet ütötte meg, szóval az fizikailag sokkal jobban fájt, de ő legalább másnap felhívott, és elnézést kért. Ibra a megbánásnak még csak a jelét sem mutatta” – mondta Rossi.

Chivu korábban négymeccses eltiltást kapott tettéért, míg Ibrahimovic három összecsapáson nem játszhat sportszerűtlenségét követően.

AZ ESET
Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik