Milan: Berlusconi szerint elnevezhetnének róla egy stadiont

2011.05.05. 12:10
Címkék
Silvio Berlusconi el tudná képzelni, hogy egy stadiont róla nevezzenek el. A Milan tulajdonosa – aki Olaszország miniszterelnöke is egyben – az „uralkodása” alatt megnyert trófeák számával indokolta felvetése jogosságát.

A Milannak a hátralévő három fordulóban elég egy pontot szereznie, hogy megnyerje a Serie A 2010–2011-es kiírását. Ez lenne a klub 18. bajnoki címe.

„Csak akkor beszélünk a bajnoki címről, ha már rányomtatták a mezünkre – mondta óvatoskodva Berlusconi egy szerda esti tévéműsorban, majd „szerényen" így folytatta: – Ha révbe érünk, ez lesz a Milan huszonhetedik nagy trófeája (amit vele nyer a klub – a szerk.), de a vezetésem alatt eddig elhódított huszonhat cím is a világ legsikeresebb klubjává emelte a Milant, engem pedig a labdarúgás történetének legeredményesebb klubelnökévé."

„Az utánam következő legeredményesebb klubelnök a nagyszerű Bernabéu volt, akiről a spanyolok stadiont neveztek el" – utalt rá Berlusconi, hogy ő is megérdemelné a hasonló elismerést.

A Milan öt BEK/BL-t, hét bajnoki címet (a mostani lehet a nyolcadik) és egy Olasz Kupát nyert, amióta 1986-ban Berlusconi megvette a klubot. Ezzel ugyan nem érhet a hat BEK-et, 16 spanyol bajnoki aranyat és hat Király-kupát nyerő Santiago Bernabéu, a legendás Real Madrid-elnök nyomába, ám ő a különböző szuperkupákat is beszámítja, márpedig Olasz Szuperkupát ötször, európait szintén ötször, Világkupát kétszer, klubvilágbajnokságot pedig egyszer nyert a Milannal. Ebből a szempontból Bernabéu hátrányt szenvedett, hiszen a Spanyol Szuperkupát 1954-től 1981-ig nem osztották ki, az Európai Szuperkupa pedig csak 1972 óta létezik.

Annak szinte nulla az esélye, hogy a Milan jelenlegi otthona az ő nevét vegye fel, mivel azt minden idők egyik legjobb olasz futballistájáról, Giuseppe Meazzáról nevezték el, ráadásul a létesítményt az Internazionaléval közösen használják a piros-feketék.

Legfrissebb hírek

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
7 perce

Labdarúgó-világbajnokság: gigantikus Pelé-szobrot avattak Guadalajarában

Foci vb 2026
11 perce

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
25 perce

Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

Labdarúgó NB I
29 perce

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
29 perce

Súlyos incidens Párizsban, a kupadöntőre érkező nizzai drukkerek közül sokakat őrizetbe vettek

Francia labdarúgás
40 perce

„Teljes baromság az egész!” – Ocon kifakadt a kirúgásáról szóló pletykák miatt

F1
55 perce

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOUR NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik