Moratti: Nem kényszerből választottuk Gasperinit

2011.06.27. 19:13
null
Moratti (szemüvegben) szerint Gasperini jó választás volt (Fotó: Action Images – archív)
Bár az Intert számos neves edzővel hírbe hozták az utóbbi hetekben, Massimo Moratti, a milánóiak elnöke úgy nyilatkozott, nem kényszerből esett a választás a múlt héten kinevezett Gian Piero Gasperinire, akit kiváló szakembernek tart.

 

Az Interrel kapcsolatban több edző neve is felvetődött Leonardo utódjaként: lehetett hallani Marcelo Bielsáról, André Villas-Boasról, Szinisa Mihajlovicsról, Fabio Capellóról és Guus Hiddinkről is, a fekete-kékek azonban végül Gian Piero Gasperinit nevezték ki múlt hét pénteken.

Massimo Moratti, a milánóiak elnöke tagadta, hogy csak azért esett a választás a korábban a Genoát irányító Gian Piero Gasperinire, mert a többi szakembert nem tudta megszerezni a Leonardo PSG-hez igazolása után új trénert kereső klub.

„Azért szerződtettük, mert tudja, hogyan kell elvégezni ezt a munkát. Nem kényszerből választottuk őt, egy kiváló edzőről van szó. Beszéltem vele, és nagyszerű benyomást tett rám. Nyugodt embernek ismertem meg, aki egyáltalán nem fél a kihívástól" – mondta Moratti a La Gazzetta dello Sportnak.

A sportvezető szerint a tréner már akkor is bizonyította tudását, amikor az Inter a Genoa ellen játszott, mivel a fekete-kékeknek mindig nehéz dolguk volt a genovaiak elleni találkozókon.

„Elmagyarázta nekem, hogy mik a tervei, és azonnal láttam, hogy mindent tud a futballról. Amikor a Genoa ellen játszottunk, többször is összefutottunk, és lenyűgöző volt a munkája, mivel sohasem volt könnyű ellene játszani, sőt..." – jelentette ki a klubelnök.

„Gasperini tapasztalt edző, és ez abból is látszik, ahogyan a csapata feláll. Minden játékosa tudja, hogy mit kell tennie a meccsen. Elszántan, magabiztosan várja, hogy elkezdhesse az új munkáját. Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen beleillik majd klubunk struktúrájába, és a játékosok is úgy fogadják, ahogy kell" – mondta Moratti.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54