Atalanta: mínusz hat pont; Signori: 5 éves eltiltás

2011.08.09. 16:30
null
Signori (balra) ötéves eltiltást kapott első fokon (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz labdarúgó-szövetség (FIGC) fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy a bundabotrányban érintett, az élvonalba frissen feljutott Atalanta hatpontos levonással kezdi a 2011–2012-es idényt, csapatkapitányát, Cristiano Donit pedig három és fél évre eltiltották a futballtól.

Stefano Palazzi ügyész előző héten nyújtotta be listáját a fegyelmi bizottságnak, amelynek értelmében az Atalanta esetében eredetileg hétpontos levonást indítványoztak, ebből végül hat pont lett. Az Atalanta két játékosa, a csapatkapitány Cristiano Doni és Thomas Manfredini három és fél, valamint három éves eltiltást kapott – összhangban az előzetes javaslattal.

Az ügyész listáján szereplő csapatok többsége egyébként alsóbb osztályú együttes, a Serie B-s gárdák közül a Tamási Zsoltot is soraiban tudó Ascoli neve tűnt fel, amely hatpontos büntetést és további 50 ezer eurós (eredetileg 90 ezer eurót kértek), míg a Sassuolo és a Verona 20-20 ezer eurós pénzbírságot kapott.

Az alacsonyabb osztályú csapatok közül a harmadik ligás Benevento kilencpontos levonást, míg Marco Paolini kapus, aki az előző szezonban a Cremonese-ben szerepelt, ötéves eltiltást kapott. Az ugyancsak harmadik ligás Alessandriát és Ravennát egy osztállyal lejjebb sorolták.

A korábban a Lazióban és a Sopronban is megfordult Giuseppe Signorit öt évre tiltották el a futballtól, míg a Vasas korábbi sportigazgatója, Mauro Bressan 3 év és 6 hónapos kizárást kapott (5 év volt az eredeti indítvány).

Mint arról korábban beszámoltunk, a szintén első osztályú Chievo 80 ezer eurót fizet, miután bebizonyosodott érintettsége a júniusban kirobbant bundabotrányban.

A fellebbezések utáni másodfokú tárgyalás várhatóan jövő héten, augusztus 17-én kezdődik.

Az összes büntetést itt olvashatják.

A FEGYELMI BIZOTTSÁG ÍTÉLETE
CSAPATOK BÜNTETÉSEI
Liga Csapat Szankció
Serie A Atalanta 6 pont levonás a 2011–2012-es szezonban
Serie B Ascoli 6 pont levonás és 50 ezer euró pénzbüntetés
Verona 20 ezer euró pénzbüntetés
Sassuolo 20 ezer euró pénzbüntetés
AZ ISMERTEBB SZEMÉLYEK BÜNTETÉSEI
Cristiano Doni (Atalanta) 3 év 6 hónapos eltiltás
Thomas Manfredini (Atalanta) 3 éves eltiltás
Giuseppe Signori 5 éves eltiltás
Mauro Bressan 3 év 6 hónapos eltiltás
Legfrissebb hírek

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
1 perce

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
28 perce

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
30 perce

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
30 perce

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
58 perce

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
1 órája

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
1 órája

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik