Serie A: elmaradtak az elnökök, a liga nem tárgyalt a sztrájkveszélyről

Vágólapra másolva!
2011.08.19. 16:42
Címkék
Az olasz labdarúgóliga pénteken nem tudott tárgyalni a Serie A játékosainak sztrájkfenyegetéséről, mert túl sok klubelnök maradt távol a tanácskozástól.

Maurizio Beretta, a Serie A elnöke a történtek ellenére jelezte: továbbra is optimista azt illetően, hogy a játékosok és a klubok között megegyezés születik, és aláírják a tavaly lejárt kollektív szerződés helyébe lépő újat.

A játékosok egyfelől a szigorú adózási szabályokon szeretnének enyhíteni, és nem egyeznek az álláspontok arról sem, milyen szabályok vonatkozzanak az első csapatnál számításba nem vett futballistákra – utóbbiak többé nem kérnek a „vagy odaigazolsz, ahová mi akarjuk, vagy nem edzhetsz az első csapattal" jellegű zsarolásból. Ez utóbbi témában a liga szerint hétfőn megszólal Giancarlo Abete, az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke.

Az olasz bajnokság élvonalában a tervek szerint augusztus utolsó hétvégéjén kezdődnek meg a küzdelmek. A legutóbbi szezonban a játékosok kétszer fenyegettek sztrájkkal, a demonstráció az utolsó pillanatokban megszületett szóbeli egyezségnek köszönhetően maradt el.

A pénteki találkozóról hiányzott többek között Adriano Galliani, a Milan alelnöke, továbbá Massimo Cellino, a Cagliari, Maurizio Zamparini, a Palermo és Claudio Lotito, a Lazio első embere.

Legfrissebb hírek

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
2025.12.21. 20:05

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50

Legyőzte a Comót, tizedik sikerét aratta a Roma

Olasz labdarúgás
2025.12.15. 22:53

Serie A: a Juve megverte és meg is előzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 22:38

Az Inter a tabellát, Martínez a góllövőlistát vezeti a genovai sikerrel

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 19:58

A Napoli kikapott – nem tudta kihasználni a Milan botlását

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 17:09

Serie A: Bartesaghi duplája sem volt elég a Milan-sikerhez

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 14:35

Kettős emberhátrányban szerzett góllal nyert meccset a Lazio

Olasz labdarúgás
2025.12.13. 20:03
Ezek is érdekelhetik