Serie A: minden csapatkapitány kiállt a sztrájkfenyegetés mellett

2011.08.07. 14:52
Címkék
Mind a 20 Serie A-s futballcsapat kapitánya aláírta azt a nyílt levelet, amelyben kiálltak a sztrájkfenyegetés mellett. Ennek értelmében ha az augusztus utolsó hétvégéjére tervezett nyitó fordulóig nem sikerül megállapodni az új kollektív szerződésről, a játékosok szakszervezete (AIC) sztrájkba lép, így pedig el kell halasztani az 1. fordulót.

„A Serie A-ban szereplő játékosok szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét a kollektív szerződés körüli nyugtalanító helyzetre. A labdarúgók szakszervezete és a liga által tavaly decemberben megkötött megállapodást, amelyet a szövetség is elismert, durván felrúgták a klubok, ez pedig veszélyezteti a jogainkat. Abszurd a helyzet, hogy jelenleg az olasz az egyetlen topliga, ahol nincsenek precízen lefektetve a játékosok jogai. Ha nem születik meg az új megállapodás, nem tudjuk elkezdeni a szezont" – áll a nyílt levélben, amelyet többek között Javier Zanetti, Francesco Totti és Alessandro Del Piero is aláírt.

Mint ismeretes, az előző idényben a sztrájk elkerülése érdekében újra tárgyalóasztalhoz ültek a felek, hogy megállapodásra jussanak a kollektív szerződés megújítása érdekében, ám a jelek szerint továbbra sem jutottak dűlőre a szövetség és a szakszervezet képviselői.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
1 perce

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
28 perce

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
30 perce

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
30 perce

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
58 perce

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
1 órája

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
1 órája

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik