Juventus: Marchisio szabályt magyarázott, aztán fátylat borított

Vágólapra másolva!
2011.10.30. 11:11
Veretlenül, a bajnokságot vezetve látogatott a Juventus az eddig gyengélkedő Internazionale otthonába szombaton a Serie A 10. fordulójában, és a várakozásoknak megfelelően hatalmas csatát láthattunk.

Az Inter-Juventus rangadó a Juventus győzelmével ért véget, így nem kerül túl sokba a találkozó játékvezetőjének, Nicola Rizzolinak, hogy az első félidőben nem ítélt büntetőt a vendégek javára, amikor a hazaiak kapusa, Luca Castellazzi egyértelműen elgázolta a tizenhatoson belül Claudio Marchisiót.Az Inter-Juventus rangadó a Juventus győzelmével ért véget, így nem kerül túl sokba a találkozó játékvezetőjének, Nicola Rizzolinak, hogy az első félidőben nem ítélt büntetőt a vendégek javára, amikor a hazaiak kapusa, Luca Castellazzi egyértelműen elgázolta a tizenhatoson belül Claudio Marchisiót.

„A lövésre koncentráltam az esetnél, aztán reklamáltam a játékvezetőnél, aki azt mondta, hogy már nem birtokoltam a labdát, amikor a szabálytalanság történt. De a szabályok nem azt mondják ki, hogy ha nem származik belőle előnyöd, akkor szabálytalankodhatsz nyugodtan – mérgelődött Claudio Marchisio. – De mindegy, nyertünk, vegyük úgy, mintha mi sem történt volna. Hatalmas lelkesedéssel vetettük magunkat a csatába az Inter ellen, és nagyon örülünk a három pontnak, de korai még beszélni arról, mire visszük ebben az idényben."

Marchisio kitért arra is, hogy bár ő a Juve házi gólkirálya, korábban a szurkolók nagyon szerették volna, ha távozik.

„Öt éve hallom már, hogy el kellene mennem innen, de a klub és az edzők bíztak bennem, és ez hitet adott nekem. A három középpályásos rendszer egyébként jobban fekszik nekem, előrébb játszhatok, jobbak felérek a támadásokhoz. Ráadásul amióta az egykori remek középpályás, Antonio Conte az edzőnk, sok jó tanáccsal segít bennünket."

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Nem fért kétség az Inter győzelméhez, a kék-feketék újra vezetik a Serie A-t

Olasz labdarúgás
2026.01.04. 22:53

Összeveszett Inzaghival, az olasz tréner előző klubjánál köthet ki Joao Cancelo – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 11:52
Ezek is érdekelhetik