Milan: „Chiellini olyan volt, mint egy tanárhoz rohanó kisgyerek”

2012.02.10. 18:49
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan alelnöke, Adriano Galliani nem érti, hogy egy olyan fontos játékosnak, mint Giorgio Chiellini miért van szüksége gyerekes árulkodásra.
Mint ismert Mint ismert, a Milan–Juventus Olasz Kupa-mérkőzés után Zlatan Ibrahimovic a vendégek kapusához, a korábban (2007 és 2010 között) piros-feketéknél (elvétve) játszó Marco Storarihoz sétált, és egy kisebb sallert kevert le neki, pár nappal azután, hogy kiállították – pofozásért.

A Juventus védője, Giorgio Chiellini a mérkőzés utáni nyilatkozatában Ibrahimovic eltiltásáért kardoskodott, kiváltva Galliani nemtetszését.

„Láttam a felvételeket és nem történt semmi különös – nyilatkozta Galliani. – Storari ezerszer jobban viselkedett, mint Chiellini.”

„Ez szégyen, mert, ahogy ismerem – és csodálom –, ő egy intelligens srác. Nem értem, egy ilyen fontos, válogatott játékosnak miért szükséges azt remélnie, hogy a televíziós bizonyítékok alapján Ibrahimovicot eltiltják a visszavágóról. Olyannak tűnik, mint egy kisgyerek az iskolában, aki rohan a tanárhoz árulkodni. Ez nem épp szép, és nem is szeretem az ilyen viselkedést” – tette hozzá Galliani.
Legfrissebb hírek

Rg vb: dupla brazil siker az együttes kéziszercsapatoknál

Torna
6 perce

Gavrics góljával megszerezte a vezetést az ETO FC Debrecenben

Labdarúgó NB I
6 perce

Ödegaard révén a második félidő elején is betaláltak a londoniak: Arsenal–Manchester City 3–0

Angol labdarúgás
17 perce

Bevált a taktikája, előkelő helyen végzett a Bucovinán

Csupasport
19 perce

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
2 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
2 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
2 órája