Olaszország: megegyeztek a Pazzini-Cassano cserében - sajtóhír

2012.08.21. 14:25
Címkék
Sajtóhírek szerint az olasz AC Milan és a városi rivális Internazionale illetékesei megegyeztek a Cassano–Pazzini csere részleteiben.

Ez alapján a Milan Cassanót és hétmillió eurót adna Pazziniért, akivel hároméves szerződést köthetnek. A csatár ma délután utazik Milanellóba orvosi vizsgálatra, a nap végére pont kerülhet az átigazolás végére. Adriano Galliani, a Milan elnöke hétfőn több tárgyalást is folytatott a városi rivális vezetőivel, ma pedig Pazzini ügynökével egyeztet még.

Cassano képviselője szintén ma ül tárgyalóasztalhoz az Interrel, hogy megbeszéljék a várhatóan 2014-ig szóló szerződés részleteit.

„Még néhány részletet pontosítanunk kell, de ki ne szeretne megszerezni egy olyan játékost, mint Cassano?” – tette fel a költői kérdést Massimo Moratti, az Inter elnöke.

Cassano, a Milan csatára megharagudott a piros-feketék vezetőségére az Ibrahimovic-ügy után, ugyanis szerinte nem lesz elég ütőképes a csapat a Párizsba igazoló Thiago Silva és Zlatan nélkül – átadólistára is kérte magát.

Az Internél közben Andrea Stramaccioni vezetőedző nem számít Giampaolo Pazzinire, így ő szintén átadólistára került.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
4 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
6 perce

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
50 perce

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
1 órája

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája