Cassano: Conte az utolsó, aki erkölcsi kérdésekről beszélhet

Vágólapra másolva!
2012.11.16. 13:17
null
Cassano (jobbra) szerint a Juve játékosai olyanok, mint a „kis katonák” (Fotó: Action Images)
A két Antonio, Conte és Cassano szócsatájától hangos az olasz sajtó. A Juventus eltiltott vezetőedzője a szurkolókkal folytatott chat során ecsetelte korábban, miért is nem illik Cassano a csapatba, a támadónak persze több sem kellett, keményen visszaszólt a szakembernek.

Mint ismert, Conte december 9-ig eltiltását tölti a Juventusnál, az utóbbi időben pedig nem is szólalt meg a médiában, a héten azonban az interneten keresztül válaszolt a szurkolók kérdéseire. A válaszokból többek között kiderül, hogy már nagyon hiányzik neki a kispad, így a felesége csináltatott egyet otthonra, amin nézheti a meccseket. A szurkolók Cassanóról is kérdezték, akivel kapcsolatban kifejtette, ami a szívén, az a száján, márpedig nem ilyen játékosokra van szükség Torinóban.

Nem késett soká az Inter támadójának válasza sem, a Sport Mediasetnek adott interjúban keményen visszaszólt a szakembernek:

„Conte ilyet mondott rólam? Nem engem tiltottak el azért, mert nem jelentettem a mérkőzések befolyásolásáról. Sok hülyeséget csináltam a karrierem során, ezek miatt meg is bűnhődtem. Ha Conte kezd el erkölcsi kérdésekről beszélni, az már a világ vége” – reagált Cassano, aki a Juve játékosait „kis katonáknak” nevezte.

„Túlságosan is profik a megnyilvánulásaik. Én sohasem voltam ilyen. Nem akartam megbántani senkit, de ha ennyire magukra veszik, ám legyen…”

Cassano emellett beszélt Wesley Sneijderhez fűződő viszonyáról és a válogatottság kérdéséről is:

„A szememben Wesley az a játékos, aki a különbséget jelenti a meccseken az ellenfélhez képest. Minden meccsen játszatnám. Taktikai szempontból Stramaccioninak problémát okozhat a helyzet, de én szeretek Sneijderrel játszani.”

„Prandelli? Nem hallottam felőle, de lehet, azért, mert megváltozott a számom. De persze szurkolok a válogatottnak, és az álmom, hogy ott legyek a világbajnokságon a csapatban” – zárta a támadó.

Conte a Juventus honlapján közleményben reagált Cassano csipkelődésére:

„Elképedve olvastam Cassano szavait, és úgy érzem, néhány kérdést tisztáznom kell. Először is, sohasem használtam az erkölcs kifejezést, az eltiltásommal kapcsolatban pedig már többször kifejtettem a véleményemet. Amikor a csapatba keresünk játékost, olyan szempontokat mérlegelünk, mint elkötelezettség, a szabályok tiszteletben tartása, mások szerepének elfogadása, a csapatérdek szem előtt tartása. Szerintem Cassano már többször bizonyította a karrierje során – a pályán és azon kívül is –, hogy nem rendelkezik ezekkel a jegyekkel.”

Itt tartunk most. Folytatása következik?

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
10 órája

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Gasperini vereséggel tért vissza Bergamóba

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 22:48

Nem fért bele Jonathan David kihagyott büntetője, a Juventus nem bírt a Leccével

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 20:03
Ezek is érdekelhetik