Napoli: Cannavarót eltiltás fenyegeti, a klubot pontlevonás

2012.12.10. 18:39
Az olasz bundabotrány soron következő neves megbüntetett labdarúgója a Napoli csapatkapitánya, Paolo Cannavaro lehet, de kenyéradója is rosszul járhat. A legendás védő, az aranylabdás Fabio Cannavaro öccse és egy játékostársa a vád szerint tudott arról 2010-ben, hogy a Bajnokok Ligájáért hajtó Sampdoria meg akarja bundázni a nápolyiak ellen vívott bajnokit, de nem jelentette azt az illetékeseknek.

Matteo Gianello, a gárda korábbi kapusa még áprilisban vallotta azt az ügyészségen, hogy két éve arra próbálta meg rávenni társait, hogy veszítsék el a záró fordulóban a Sampdoria elleni bajnokit. A kapus korábban elmondta, hogy Paolo Cannavarót és Gianluca Gravát kereste meg „ajánlatával", amire mindkét futballista nemet mondott. A fegyelmi bizottság most az említett két labdarúgót hallgatta meg az ügyben, mivel a szabályok szerint jelenteniük kellett volna az ügyet. Ugyanakkor a két játékos tagadta, hogy bármi rosszat tett volna.

A hétfői tárgyaláson egyébként sem Cannavaro, sem Grava nem jelent meg. Grava egyébként még mindig a Napoli játékosa, Matteo Gianello egy amatőr csapatban vezet le.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség legfőbb ügyésze, Stefano Palazzi indítványozta, hogy a Napolitól még ebben az idényben pontokat vonjanak le, a mellékbüntetés összege pedig 100 ezer euró legyen.

A hétvégén egyébként visszatért a hasonló okból eltiltott Antonio Conte, a Juventus mestere.

Legfrissebb hírek

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 22:46

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Hiába vezetett a Genoa, négy góllal válaszolva továbbra is veretlen a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 22:43