Inter: Sneijder meggondolta magát, de már késő?

2013.01.20. 15:52
Meglepő hír látott napvilágot az itáliai sajtóban: Wesley Sneijder, az olasz élvonalban szereplő Internazionale holland válogatott középpályása hajlandó belemenni fizetésének csökkentésébe, ám Massimo Moratti, a klub elnöke szerint már nincs visszaút a futballista számára.

Mint ismert, Sneijder azután szorult ki végérvényesen az Interből, hogy nem egyezett bele évi 6 millió eurós fizetésének csökkentésébe, így a milánóiak szeretnék őt értékesíteni.

A 28 esztendős labdarúgó azonban a jelek szerint meggondolta magát, és mégis hajlandó engedni az igényeiből.

„Én szerettem és szeretem ezt a csapatot. Az Inter szurkolói a legfontosabbak számomra. Jelenleg nem beszélhetek a tárgyalásokról, de egyetértek az elnök szavaival" – mondta Sneijder.

S hogy melyek voltak az elnök szavai?

„Szükségünk volt erre a kellemes hangvételű találkozóra, de már késő. Van rá ugyan némi esély, hogy Sneijder maradjon, ám azt gondolom, hogy közelebb került a Galatasarayhoz" – mondta Moratti, aki ma tárgyalt a játékossal pályafutásának további sorsáról.

Legfrissebb hírek

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37