Napoli: Mourinho nem engedi el Ricardo Carvalhót

2013.01.16. 17:51
Az olasz Napoli labdarúgócsapata szívesen vitte volna a spanyol Real Madridnál mellőzött rutinos portugál belső védőt, Ricardo Carvalhót a téli átigazolási időszakban, ám szakmai indokokra hivatkozva a spanyolok elzárkóznak a játékos távozásától. Erről olasz (Sporttalia) és portugál (A Bola) hírforrások is beszámoltak.

Ezzel felvállalják, hogy Carvalho a nyáron ingyen távozik. Mondjuk olyan sokat most sem kérhettek volna érne – a transfermakrt.de szerint az értéke mindössze egymillió euró –, hiszen a szerződése lejár, és azt már korábban nyilvánosságra hozták, hogy nem kívánnak hosszabbítani vele.

Sőt, a védőnek már tavaly nyáron szembe kellett néznie, hogy mellőzött, létszámfeletti játékossá vált a madridiak keretében, hiszen José Mourinho csak végszükség esetén számított rá. Így többnyire a kispadot koptatta, vagy még azt sem. Az ősszel összesen 630 percet tölthetett a pályán. A 34 éves védő néha besegített edzésen a másodosztályú tartalékoknak, ami azért messze rangon aluli.

Viszont poszttársai közül Sergio Ramos ötmeccses eltiltását tölti, a megműtött Pepe pedig még nem hadra fogható, így Mourinho szívesen tudja a keretében Carvalhót, mint vésztartalék. A Napoli meg visszatérhet a megszerzésére a nyáron, ha még aktuális lesz...

Érdekes Carvalho esetében az erős olasz vonal. Amint arról három héttel ezelőtt beszámoltunk, az olasz hírforrások akkor az AC Milannal hozták össze.

Legfrissebb hírek

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57