Napoli: Rafa Benítez az új vezetőedző - hivatalos

2013.05.27. 21:34
null
Benítez Milánó után Nápolyban is szerencsét próbál (Fotó: Action Images)
Az SSC Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis hétfőn hivatalosan is megerősítette, amit az olasz sajtó és a Nemzeti Sport Online már napokkal ezelőtt megírt: Rafa Benítez lesz a dél-olasz labdarúgóklub új vezetőedzője. A spanyol tréner az előzetes várakozások szerint két évre ír alá (plusz egy éves opcióval), szezononként 3.5 millió euróért.

A Chelsea-nél az elmúlt fél évben megbízott menedzserként tevékenykedő, a londoni együttest Európa-liga-győzelemig vezető mester érkezését a nápolyi elnök a Twitteren jelentette be: „Rafa Benítez a Napoli új vezetőedzője. Egy igazi vezér, nagy nemzetközi tapasztalattal” – írta a közösségi oldalon. Benítez az Internazionaléhoz távozó, négy szezon után leköszönt Walter Mazzarri utóda lesz.

Kezet rá! (Fotó: corrieredellosport.it)
Kezet rá! (Fotó: corrieredellosport.it)

De Laurentiisnek azért kellett várnia a mai napig a bejelentéssel, mert Benítez ideiglenes megbízatása hivatalosan csak vasárnap járt le a Chelsea kispadján.

Rafa Beníteznek ez a második kinevezése Olaszországban: 2010-ben éppen Mazzarri új csapatánál, az Internél töltött el kudarcokkal teli fél évet, miután José Mourinho triplázásig (bajnokság, kupa, BL) vezette a milánói kék-feketéket.

A Napoli Mazzarri utolsó szezonjában a bajnok Juventus mögött a második helyen végzett a Serie A-ban, így szeptemberben biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája 32 csapatos mezőnyében. A spanyol első nagy feladata a nyáron jó eséllyel távozó uruguayi csatár, a Manchester City, a Chelsea és a Real Madrid által is figyelt Edinson Cavani utódjának megtalálása lesz.

Nyáron nagy mozgás várható edzőfronton a Serie A-ban: az Inter (Mazzarri) és a Napoli (Benítez) már túlesett a váltáson, de a Roma és a Milan is esélyes az edzőcserére, könnyen elképzelhető, hogy pont az előző három szezonban az AC Milant irányító Massimiliano Allegri köt ki Rómában, de a Fiorentinát a bajnokság negyedik helyéig vezető Vincenzo Montella is felkeltette több klub érdeklődését.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 14:45

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50