Napoli: újabb győzelem Novothnyval, Higuaín nélkül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 19:25
Magyar résztvevőkkel rendeztek felkészülési mérkőzést Olaszországban: a Serie A legutóbbi szezonját ezüstéremmel záró Napoli 3–0-ra legyőzte a Serie B abszolút újoncának számító Carpit.

A Rafa Benítez irányította nápolyiak magyar csatára, Novothny Soma a 71. percben lépett pályára, a belga válogatott Dries Mertenst váltotta. A meccs utolsó helyzete a 19 éves Novothny nevéhez fűződik, az ötös sarkáról ollózta kapura a labdát, de próbálkozása kevéssel elkerülte a bal oldali kapufát. A gólokat Goran Pandev, illetve a svájci duó, Valon Behrami és Blerim Dzemaili szerezte, a végeredmény már a 19. percben kialakult. A Real Madridtól igazolt argentin csatár, Gonzalo Higuaín a pálya mellől tekintette meg az összecsapást.

Az olasz másodosztályba története során májusban először feljutó Carpiba csereként nevezték a szintén Serie B-s Regginától kölcsönbe érkezett magyar kapust, Kovácsik Ádámot, aki a 35. perctől védte csapata kapuját, gólt nem kapott.

A mai volt a Napoli második felkészülési mérkőzése a nyár folyamán, korábban a Feralpi Salót győzte le, azon a találkozón Novothny Soma is eredményes volt.

NAPOLI–CARPI 3–0 (G. Pandev 12., V. Behrami 16., B. Dzemaili 19.)

További pénteki, olasz érdekeltségű felkészülési mérkőzések:
Livorno–Kalloni (görög) 2–0
Chievo–Bari 3–0

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
10 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
15 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik