Olaszország: Balotelli nélkül az argentinok ellen

Vágólapra másolva!
2013.08.13. 17:44
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) hivatalos közleményben tudatta, hogy Mario Balotelli kihagyja a nemzeti csapat szerdai, Argentína elleni felkészülési mérkőzését. A Milan támadója térdprobléma miatt nem léphet pályára az összecsapáson.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Balotelli idő előtt abbahagyta az olasz válogatott hétfői edzését térdfájdalmai miatt, ma pedig az is biztossá vált, hogy nem lesz bevethető állapotban az argentinok elleni találkozón.Arról már korábban beszámoltunk, hogy Balotelli idő előtt abbahagyta az olasz válogatott hétfői edzését térdfájdalmai miatt, ma pedig az is biztossá vált, hogy nem lesz bevethető állapotban az argentinok elleni találkozón.

Az FIGC közleménye szerint Balotelli – aki a Ferenc pápával történt találkozást követően már vissza is tért Milánóba – Enrico Castellacci csapatorvos tanácsára hagyja ki a mérkőzést. A szakember elmondta, van egy kis folyadék a 25-szörös válogatott támadó térdében, de nem kell aggódni az állapota miatt, a szerdai meccset pusztán elővigyázatosságból hagyja ki.

Mint ismert, az argentin válogatottnak is lesz neves hiányzója a Rómában rendezendő találkozón, hiszen kisebb combizomsérülése miatt Lionel Messi sem játszhat.

Legfrissebb hírek

A női kéziválogatott simán legyőzte a spanyolokat a vb előtti utolsó felkészülési meccsén

Kézilabda
2025.11.23. 15:29

Még alakulóban az öttusázók versenyprogramja, szeptemberben kezdődött az alapozás

Egyéb egyéni
2025.11.17. 09:49

Erling Haalandék Milánóban is könnyedén nyertek, és kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.16. 22:40

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
2025.11.15. 19:16

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
2025.11.14. 20:03

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
2025.11.14. 19:15

Vb-selejtezők: Gattuso az olasz szurkolókat kritizálta a győzelem után

Foci vb 2026
2025.11.14. 15:50

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
2025.11.13. 20:07
Ezek is érdekelhetik