Napoli: Insigne szerint Higuaín hasznosabb, mint Cavani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.25. 15:29
Jól járt a Napoli Edinson Cavani és Gonzalo Higuaín cseréjével – állítja Lorenzo Insigne, az olasz klub 22 éves csatára, aki szerint Rafael Benítez játékstílusa is tökéletesen fekszik a klubnak.

„Cavani mindig csak gólt akart szerezni, Higuaín nem ilyen –mondta Insigne a La Gazzetta dello Sportnak. – Higuaín inkább a csapatért játszik, nagy bajnok, aki nagy klubtól érkezett. Nagyon jól megérti magát mindenkivel, Marek Hamsíkkal és José Callejónnal is. Persze gólokat is szerez, aminek köszönhetően még jobbak vagyunk.”

A Napoli négy forduló után százszázalékos a Serie A-ban, a szerda esti, Sassuolo elleni hazai bajnoki előtt csak gólkülönbséggel szorul az éllovas Roma mögé. A Napoli a múlt héten a Dortmundot és a Milant is legyőzte, ennél már aligha lehet magasabbra jutni.

„Most minden csodálatos, de a földön kell maradnunk, és követnünk kell Benítezt. Nagyon tetszik a játékának stílusa, a földön tartjuk a labdát, ami magabiztossá tesz. Belénk oltotta a győztes mentalitást, és ha kell, örömmel vállalok szerepet a védekezésben is” – mondta Insigne.

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
37 perce

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
19 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
21 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59
Ezek is érdekelhetik