Juventus: A Real elleni meccsek lendületet adnak - Lippi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.09. 12:50
Bár a Real Madrid hat pontjával szemben a Juventus csak kettővel áll a Bajnokok Ligája B-csoportjában, Marcello Lippi, a torinóiak korábbi vezetőedzője úgy véli, a két klub következő két meccsén az olaszok az esélyesebbek.

„Mindig is jól ment nekünk a Real ellen, Madridban is és itthon is. Szinte csak jó emlékeim vannak a meccseinkről – mondta Lippi , akinek szavait alátámasztja, hogy a két csapat legutóbbi öt meccséből négyet megnyert a Juventus. – Persze most nem a kieséses szakaszban vagyunk, ahol belefér egy kis különbségű vereség idegenben, de hiszem, hogy a Juventusban megvan az akarat a sikerhez, hiszen ez a csapat nagyon hasonlít az enyémre. A Real most egyáltalán nem brillírozik, ezért számítok sikerre. Nagyon fontos két találkozó következik, amely lendületet ad a Juvénak.”

Lippi elmondta, hogy az olasz bajnokságban a Romának jót tett az edzőváltás, a Napoli és a Fiorentina szintén erős, de a jelenleg 3. Juventus maradt a favorit.

„A Juve biztos pont, az én rajtrácsomon még mindig az övé a pole pozíció. Azt hallom, csökkent a csapat étvágya, és nem annyira harapósak a fiúk, de csak arról van szó, hogy nagy a nyomás. Amint ezen túlteszi magát Antonio Conte csapata, az élre kerül és megvédi címét” – mondta a jelenleg Kínában dolgozó Lippi a Tuttosportnak.

Legfrissebb hírek

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
2 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
4 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
20 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
23 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik