Olaszország: a Nocerina 17 tagja felel az fb előtt
Az olasz harmadosztályú Nocerina labdarúgócsapatának tizenhét tagja – tizenegy játékos, illetve hat klubvezető, valamint szakember – köteles megjelenni a fegyelmi biztosság január 21-ei tárgyalásán, miután a vád szerint a Salernitana elleni, november 10-ei bajnokin „sportcsalást” követtek el.
Amint arról korábban beszámoltunk: a vendégszurkolóknak biztonsági okokból megtiltották, hogy részt vegyenek a tartományi derbin, ők erre válaszul felszólították játékosaikat, hogy ne lépjenek pályára.Amint arról korábban beszámoltunk: a vendégszurkolóknak biztonsági okokból megtiltották, hogy részt vegyenek a tartományi derbin, ők erre válaszul felszólították játékosaikat, hogy ne lépjenek pályára.
A csapat ebben csak áttételesen vett részt. Hivatalosan ugyan kiállt, és elkezdődhetett a mérkőzés, de a 2. percben hármat cseréltek a vendégek, majd a 21. percig öten hagyták el sérülés miatt a pályát véglegesen, így a játékvezető kénytelen volt félbeszakítani a találkozót.
Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan
Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban
Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos
Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában
Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53




