Olasz Kupa: Higuaín döntött, Roma-Napoli a fináléért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.29. 22:52
null
Higuaín feltalálta magát a kapu előtt (Fotó: Reuters)
A Napoli jutott utolsóként a legjobb négy közé a labdarúgó Olasz Kupában, miután a negyeddöntőben hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Laziót.

 

A Napoliban a Veronától igazolt Jorginho és a sérüléséből felépült Reina is kezdőként kapott helyet, hiányzott viszont Armero, Zuniga, Behrami és Mesto is. A vendégek Klose, Radu, Éderson, Floccari és Mauri nélkül léptek pályára, és bizony elég harmatos teljesítményt nyújtottak. Sokáig azonban így is tartani tudták a gól nélküli állást, a Napoli fölénye meddőnek bizonyult.

A 82. percben tört meg a jég, amikor Callejón lövésébe a Higuaín a kapunak háttal állva ért bele, a labdát a lábai között, sarokkal juttatta a hálóba.

A Napoli ezzel a találattal legyőzte a Laziót, és készülhet a másik fővárosi csapat ellen. Az elődöntőt már oda-visszavágós rendszerben rendezik, az első mérkőzésen a Roma lesz a pályaválasztó. A másik ágon a Fiorentina és az Udinese küzd meg a fináléért.

LABDARÚGÁS, OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Napoli–Lazio 1–0
(Higuaín 82.)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Udinese–Fiorentina
Roma–Napoli
Az első mérkőzéseket február 4-5-én, a visszavágókat február 11-12-én játsszák.

Legfrissebb hírek

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Maldini-góllal nyert a Cagliari, továbbra is hibátlan a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 22:50

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19