Serie A: ismét Antonio Conte az év edzője

2014.03.03. 15:34
Az előző esztendőhöz hasonlóan 2013-ban is Antonio Contét, az aranyérmes Juventus trénerét választották meg az év edzőjének az olasz labdarúgó-bajnokságban.
Az „Arany kispad” díjat az olasz bajnokságokban dolgozó trénerek szavazatai alapján ítélik oda, s Conte a 64 voksból 26-ot begyűjtve végzett az élen. Mögötte a Fiorentinát irányító Vincenzo Montella lett a második, míg a Napolival tavaly ezüstérmes, nyáron az Internazionaléhoz szerződött Walter Mazzarri a harmadik.

„Büszkeséggel tölt el, hogy újra én nyertem el ezt a díjat. Persze a családom, a segítőim és a játékosaim nélkül nem sikerült volna, ezért nekik ajánlom ezt az elismerést” – mondtaConte, akinek irányításával a Juventus a legutóbbi két szezonban megnyerte a Serie A küzdelmeit, s jelenleg is vezeti a tabellát.

A másodosztály legjobbja Eusebio Di Francesco volt a szavazatok alapján, aki a Sassuolót története során először vezette az élvonalban. Érdekesség, hogy a szakembert a gyenge szereplés miatt egy hónapja menesztették az együttestől.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

A Napoli bejelentette Antonio Conte távozását

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 13:20

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 12:08

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07