Inter: Busquetsre és Dzekóra fáj a klubelnök foga?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.27. 09:11
Első átigazolási időszakára készül az Inter elnökeként Erick Thohir. Az indonéziai üzletember megnevezett három, hozzá közel álló futballistát, akiknek a megszerzésére kevés esélyt lát, de bízik benne, hogy a jövőben a milánói klub újra a régi fényében tündököl, és lehetősége lesz világklasszis játékosokat szerződtetni.

„Jelenleg nem engedhetjük meg magunknak a legjobb játékosok szerződtetését, de remélem, a jövőben lehetőségünk nyílik az olyan futballisták átigazolására, mint Sergio Busquets, Luiz Gustavo és Edin Dzeko” – vágyakozott az elöljáró, aki szerint a csapat gerince adott, az érkező játékosokat a Samir Handanovic, Nemanja Vidics, Hernanes, Mauro Icardi, Rodrigo Palacio tengely köré kell építeni.

Thohir az előttünk álló nyárra is kitért, és elárulta, hogy milyen típusú futballisták átigazolása a prioritás.

„A védők közül Samuel, Córdoba és Chivu játékát kedvelem, a középpályán az olyan stílusú játékosok állnak hozzám közel, mint Davids és Gattuso, míg a támadók közül testfelépítésben Vieri, gyorsaságban Ronaldo, a tizenhatoson belül pedig Paolo Rossi az ideálom” – merengett a múltban Thohir.

Az indonéziai üzletember hozzátette, egy jó felépítésű védekező középpályást mindenképpen szeretnének igazolni, míg a hátvédsorba olyan játékost keresnek, aki a három, illetve a négyvédős rendszerben is megállja a helyét.

A Thohir által méltatott Gennaro Gattuso reagált az Inter első emberének hízelgő szavaira.

„Nincsenek rám hatással, a múlt már lezárult. Mindig jólesnek ezek a megjegyzések, de ettől még nyugodtan fogok aludni. Csak előre tekintek” – mondta a Videoton vezetőedzői posztjával is hírbe hozott korábbi világbajnok játékos.

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29