Olaszország: Conte a Juve mellett viheti a válogatottat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.29. 18:34
null
Conte csak félig menne el a Juventushoz, félig azért maradna is (Fotó: Reuters)
A Sky Sport Italia információja szerint Antonio Conte jó eséllyel pályázik az olasz válogatott szövetségi kapitányi tisztségére, mindezt úgy, hogy a Juventusnál is megtartaná vezetőedzői munkakörét.

 

Conte mellett Carlo Ancelotti a legesélyesebb jelölt Cesare Prandelli vb utáni távozását követően, ami nem véletlen: rutinjuk, tekintélyük megkérdőjelezhetetlen, miként az is, hogy igen sikeres klubszezonokat tudnak maguk mögött topedzőként.

Viszont egyiküknek sem áll szándékában a klubedzői posztot a válogatottéra cserélni, az ellenben tárgyalási alapot szolgáltathat, ha párhuzamosan végezhetné a két munkát. Conte mellett szól, hogy a Madridban dolgozó edzőtársával ellentétben „házon” belül van, és az olasz keret jó részét eleve a Juve adja.

Ritka eset, hogy valaki egyszerre jegyzett bajnokság meghatározó alakulata mellett komoly célokat maga elé tűző válogatottnál is dolgozzon, de azért találni rá példát: Guus Hiddink öt éve így volt párhuzamosan orosz szövetségi kapitány és a Chelsea menedzsere.

Conte – és Ancelotti – alternatívájaként már több nevet dobott be elsősorban az olasz sajtó az elmúlt napokban, elhangzott Massimiliano Allegri, Luciano Spalletti, Alberto Zaccheroni, Francesco Guidolin és Roberto Mancini neve is mint lehetséges jelölt az olasz szövetségi kapitányi posztra.

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
17 órája

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
2026.09.21. 13:57

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
2026.07.26. 19:58