Serie B: apró lépést tettek az élvonal felé a kék-feketék

2014.06.08. 23:18
Újabb lépést tett a Serie A-ba jutás felé a másodosztályú Latina csapata, amely az élvonalbeli tagságért folyó osztályozó elődöntőjének első mérkőzésén 2–2-es döntetlenre végzett a Bari vendégeként, így lépéselőnyből várhatja a hazai visszavágót. A másik ágon a Cesena minimális különbségű győzelmet aratott a Modena otthonában.

A Latina – amely fennállása során még nem szerepelhetett az első osztályban – az uruguayi Diego Polenta öngóljának következtében az első félidő derekán megszerezte a vezetést, de a Bari a második játékrészben Edgar Cani és Joao Silva góljaival fordított, így úgy nézett ki, hogy az élvonalban legutóbb a 2010–2011-es idényben szereplő „kakasok” várhatják kedvezőbb helyzetből a visszavágót. A vendégek azonban a csereként beállt Sztefan Risztovszki révén a 90. percben döntetlenre mentették a meccset, és apró lépést tettek a playoffdöntő felé.

Az egyenlítő gól értékét növeli, hogy ha a párharc döntetlenre végződik, akkor az alapszakaszban előkelőbb helyen végző csapat jut tovább – márpedig a Latina a harmadik helyen zárt 42 forduló után.

A másik ágon rendezett találkozó nem tartogatott ekkora izgalmakat, a meccset tíz emberrel befejező Cesena Guido Marilungo góljával 1–0-ra nyert a Modena otthonában, így még a Latinánál is közelebb került a rájátszás fináléja felé.

A párharcok visszavágóira június 11-én, szerdán kerül sor.

SERIE B, RÁJÁTSZÁS AZ ÉLVONALBA JUTÁSÉRT
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Bari (7.)–Latina (3.) 2–2
Modena (5.)–Cesena (4.) 0–1

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Ittasan, bedrogozva okozott balesetet Daniel Maldini – súlyos büntetést kaphat

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 11:08