Az Olasz Kupa szépségei - két piros lap a tizenegyespárbajban

Vágólapra másolva!
2014.08.17. 21:22
null
Ennél a szögletnél érdekesebb dolgok is történtek a Modena–Monza mérkőzésen (Fotó: mundodeportivo.com)
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Modena gól nélküli rendes játékidőt követően tizenegyespárbajban búcsúztatta a Monzát a labdarúgó Olasz Kupa második fordulójában, a harmadik körben pedig az élvonalbeli Palermóval találkozik. A szétlövésben történtek azonban eddig nem kaptak nagy nyilvánosságot. Eddig.

Az eleinte szokványos tizenegyespárbajban 1–1 után kezdődött az érdekes események sorozata. A harmadosztályú Monza védője, Andrea Beduschi szemtelen mozdulattal juttatta előnyhöz csapatát, ám nem érte be ennyivel, gólöröm gyanánt intézett egy-két „kedves” szót a hazai szurkolókhoz.

A nemzetközi sportsajtó arról nem ír, hogy milyen tartalmú szavak hagyták el a futballista száját, de a Modena kapusának reakciójából – célba vette Beduschit a labdával – következtethetünk a mondandó lényegére. A felvágott nyelvű monzai labdarúgót leküldte a pályáról a játékvezető.

De ezzel még közel sem volt vége! A Modena egyenlített, majd Marco Perini hibája után a vezetést is átvette, ezt azonban nem tudta feldolgozni Sergio Viotti, a Monza kapusa, aki mérgében a nézők közé – de legalábbis felé – bombázta a labdát. A bírónak nem kellett több, ismét felmutatta a piros lapot.

A szétlövés ezen a pontján az a faramuci helyzet állt elő, hogy az egyik monzai játékosnak kellett beállnia a kapuba a tizenegyespárbaj hátralévő részére. A választás Leonardo Massonira esett, aki nem vallott szégyent, hárította Alessandro Gatto kísérletét. Pechjére azonban csapattársa, Igor Radrezza sem talált be, így a Modena sikerével zárult a párbaj.

A kék-sárgák a második körben a Serie A újoncával, a Palermóval mérkőznek.

A NEM MINDENNAPI TÖRTÉNÉSEK

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett a Fiorentina, a Como került a legjobb nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.01.27. 22:59

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 23:04

Szívműtéten esett át a Lazio vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2025.12.30. 15:09

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 22:49

Serie A: két vesztes meccs után ismét nyert a Como

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 17:26

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 23:08

A Napoli tizenegyesekkel, az Atalanta és az Inter kiütéssel jutott be a nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.12.03. 23:05
Ezek is érdekelhetik