Serie A: nincs több bírság és szektorbezárás a fanok miatt?

Vágólapra másolva!
2014.08.18. 19:28
Lapértesülések szerint az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) úgy határozott, hogy a jövőben nem osztanak büntetést a kluboknak azért, ha szurkolóik „területi diszkriminációnak” adnak hangot énekeikben.

Az előző és a korábbi idényekben azok a csapatok, amelyek keménymagjait bűnösnek találták ebben a kérdéskörben, bírságra és szektorbezárásra számíthattak.

Ugyanakkor az új elnök Carlo Tavecchio alatti első ülésen úgy határoztak, hogy megszüntetik a büntetéseket. A Sport Mediaset értesülése szerint a találkozóról kikerülő dokumentum szerint eltávolították a 12. cikkelyt, amely a „bűncselekményekkel, becsmérlésekkel vagy területi származással kapcsolatos sértésekkel” foglalkozik.

Tavecchio eddig az amatőr szekciót vezette, és sokáig egyértelmű esélyese volt az elnöki tisztségnek, ám utóbb több élvonalbeli klub kihátrált mögüle, miután felvetette, hogy szükség van-e minden külföldi játékosra Olaszországban, s „banánevőkként” utalt az afrikai futballistákra. Ezzel együtt a szavazáson végül nagy fölénnyel győzte le Albertinit.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
12 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
14 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Afrika-kupa: megvannak a botrányos döntő következményei

Minden más foci
2026.01.29. 08:40
Ezek is érdekelhetik