Inter: félreértették, még nem telt be az elnök pohara

2014.10.27. 17:37
Erick Thohir, a Serie A-ban szereplő Internazionale többségi tulajdonosa egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett a vezetőedző, Walter Mazzarri jövőjével kapcsolatban.

A szezon kezdete óta, de főleg az elmúlt hetekben hetekben sok kritika érte az Intert 2013 őszétől irányító olasz szakembert. A milánói együttes a hétvégén négy nyeretlen bajnoki után győzte le a Cesenát, de így is a nyolcadik helyen áll és tíz pont a hátránya a listavezető Juventusszal szemben nyolc bajnoki fordulót követően. tíz pont a hátránya a listavezető Juventusszal szemben nyolc bajnoki fordulót követően.

A Cesena elleni bajnokit a helyszínen követte végig az Intert korábban irányító Roberto Mancini. A Galatasaraytól menesztett, jelenleg csapat nélküli edzőt olasz lapok már Mazzarri lehetséges utódjaként emlegetik. (Tegyük hozzá, ezt korábban már a Napolival is megtették, mikor Rafa Benítez együttese ragadt be a rajtnál.)

Thohir, az Inter tulajdonosa nem híve a idény közbeni edzőcserének, de...

„Meglátjuk, mit hoz a következő két mérkőzés, bár a szezon közepén edzőt váltani nem a legjobb megoldás. Mazzarri megérdemli az esélyt” – idézte a Viva Bola Thohir szavait, aki később egy másik nyilatkozatában azt mondta, rosszul értelmezték mondandóját.

„Már több alkalommal is leszögeztem, bízom az edzőben és a közös projektben. Most újra elmondom. Természetesen az eredmény a legfontosabb, de senkinek nem adtam mérkőzésekre szóló ultimátumot, és nem is nyilatkoztam ilyet” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak.

Az indonéz üzletember a Cesena ellen látottakkal már elégedett volt.

„Örültem az eredménynek és tetszett a játék is. Ha mindig ilyen szívvel és elszántsággal lépünk pályára, akkor sikeresek leszünk.”

Az Inter a következő (hétközi) olasz bajnoki fordulóban az eddig veretlen Sampdoriát fogadja Milánóban.

Legfrissebb hírek

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04

Csiszár Henrietta: Különleges és felemelő érzés az Inter csapatkapitányának lenni

Olasz labdarúgás
2026.05.09. 07:27

Kibontakozóban az új calciopoli? Tombol a bíróbotrány Olaszországban

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 11:28

Bajnoki címmel ünnepelte az Inter Club Ungheria a huszadik születésnapját

Olasz labdarúgás
2026.05.06. 18:19

Chivu az Inter bajnoki címéről: Fontos fejezet egy nagy klub történetében

Olasz labdarúgás
2026.05.04. 10:55
Ezek is érdekelhetik