UEFA: fél évre eltiltották a „banánevőző” olasz elnököt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 20:14
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) rasszista megnyilvánulása miatt fél évre eltiltotta Carlo Tavecchiót, az olasz sportági szövetség (FIGC) elnökét.

A 71 éves sportvezetőt az UEFA fegyelmi és etikai bizottsága azért ítélte el, mert a nyáron – még az olasz amatőr szövetség vezetőjeként – azt mondta, hogy a fiatal hazai futballisták nem jutnak elég szerephez az élvonalban, és egy kitalált afrikai futballistát említve hozzátette: „helyettük itt van nekünk Opti Poba, aki nemrég még banánt evett, most meg hirtelen a Lazio első csapatának a játékosa”.

Az UEFA keddi döntése szerint Tavecchio a kontinentális szövetség következő, március 24-én esedékes kongresszusán sem vehet részt, és semmilyen szerepet nem kaphat fél éven át az UEFA-ban. Mindezek mellett a FIGC első emberének szerveznie kell hazájában egy eseményt, amely az UEFA rasszizmus elleni harcát népszerűsíti, s felhívja a figyelmet a problémára.

Tavecchiót rasszista kijelentése ellenére augusztusban megválasztották a FIGC elnökének, a szövetség vizsgálata pedig nem találta bűnösnek botrányos mondatáért.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49

Az UEFA-elnök ellenzi a tengerentúli olasz és spanyol bajnoki meccseket

Spanyol labdarúgás
2025.08.28. 13:50
Ezek is érdekelhetik