Napoli: Mertens átmenetileg lebénult az ütközés után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.18. 15:58
A belga labdarúgó-válogatott csapatorvosa elmondta, Dries Mertens attól félt, hogy véget ér a karrierje, miután hordágyon levitték a Wales elleni Eb-selejtezőn, és nem tudta mozgatni a lábát.

A Napoli szélsője George Williamsszel fejelt össze a hajrában, majd eszméletlenül a füvön maradt. Kris van Crombrugge hétfői elmondása szerint Mertens talán már a Cagliari elleni hétvégi mérkőzésén is pályára léphet, de az ütközés után nagyon súlyos állapotban volt.A Napoli szélsője George Williamsszel fejelt össze a hajrában, majd eszméletlenül a füvön maradt. Kris van Crombrugge hétfői elmondása szerint Mertens talán már a Cagliari elleni hétvégi mérkőzésén is pályára léphet, de az ütközés után nagyon súlyos állapotban volt.

„Szörnyű, ami történt – mondta Van Crombrugge. – A másik játékos rögtön tudta, hogy baj van, mert Mertens nem volt eszméleténél, és nem mozdult egy percig. Azonnal rögzítettük a hordágyon, hogy elkerüljük a további károkat. A sérülés után átmenetileg lebénult, de 24 órával később minden visszatért a normális kerékvágásba."

„Aggódott, mert nem tudta mozgatni a lábát. Sokkos állapotban volt, azonnal arról kérdezett, hogy folytathatja-e a pályafutását. Az ijedtség legalább olyan szörnyű volt, mint a hatás – tette hozzá a belga csapatorvos. – Folyamatos kapcsolatban állok a Napoli csapatorvosával, Alfonso De Nicolával és Rafa Benítez vezetőedzővel. Valószínűleg holnap Nápolyba látogatok a sráccal. Most már jól van, de féltette a karrierjét, amikor nem érezte a lábát."

„A hétvégére már visszatér Nápolyba, aztán további vizsgálatok után határozunk, hogy játszhat-e" – zárta mondandóját Van Crombrugge.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
15 órája

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

Jubiláns góljával verte meg Wales a kazahokat, belga fieszta Liechtensteinben

Foci vb 2026
2025.09.04. 17:56

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Belgiumba igazol Dénes Vilmos – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 19:38

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 20:32
Ezek is érdekelhetik