Serie A: az elnök elismeri a Juve 32 bajnoki címét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.06. 15:36
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke, Carlo Tavecchio szerint a Juventus 32 bajnoki címet nyert a pályán, azaz kiérdemelte azt a két Scudettót is, amelyet a Calciopoli bundabotrány során elvettek a torinói klubtól.

A Juventust a megfosztott bajnoki címek mellett 2006-ban visszasorolták a másodosztályba (Serie B), miután Luciano Moggi sportigazgatót bűnösnek találták a játékvezetők kiválasztásának befolyásolásában.

„A pályán egyértelműen a Juventus volt a legerősebb. A torinói együttes harminckét bajnoki címet nyert. A csapat nem csalt, a játékosoknak nem volt szükségük semmiféle hókuszpókuszra. Mondom mindezt Inter-szurkolóként” – idézi a La Repubblica Tavecchio szavait.

„A Calciopoli a klub pályán kívüli magatartását szankcionálta, a szövetségnek a szabályok betartatása a feladata. A legfelsőbb bíróság március huszonharmadikán mondja ki a végső szót a Calciopoli ügyében. Voltak meggondolatlan döntések a Juventusszal kapcsolatban, a FIGC helyt áll majd az esetleges károkért” – tette hozzá az elnök.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
18 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
20 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik