Serie A: év végén kezdődhet az AS Roma stadionjának építése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.03. 15:38
James Pallotta klubelnök továbbra is úgy véli, hogy az év végén megkezdődhet az AS Roma új futballstadionjának építése.

Az amerikai üzletember annak nyomán tartotta ezt fontosnak kijelenteni, hogy az elmúlt időszakban az engedélyeztetési eljárások miatt lelassult az előkészítési folyamat. Szerinte azért haladnak a tervezettnél lassabban előre, mert a projekthez tartozó iroda- és edzőközpont miatt bonyolultabb az ügymenet.

„Ez egy hihetetlenül komplex projekt, ugyanis 300 ezer négyzetméteres területről van szó, ahol fesztiválok, koncertek is lesznek. A határidők viszont nem változtak" – jelentette ki kedden a klubvezető, aki arról a tervéről is beszélt, hogy az új létesítményben szeretné ha egyetemi és NFL-es amerikaifutball-mérkőzéseket is rendeznének.

A Colosseum ihlette új, 52 500 néző befogadására alkalmas, de a kiemelt találkozókra 60 ezresre bővíthető aréna a tervek szerint a 2016–2017-es idényre nyitja meg kapuit. A stadion 300 millió euróból épül fel, de a hozzátartozó terület teljes rendezése 1 milliárd euróra rúg majd.

Legfrissebb hírek

Serie A: elégedetlenek Conte edzéseivel a Napoli játékosai

Olasz labdarúgás
3 órája

A „magyar Platinit”, Détári Lajost kérdezték a Bologna meneteléséről

Olasz labdarúgás
7 órája

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
20 órája

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.11.10. 18:23

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57
Ezek is érdekelhetik