Olasz Kupa: firenzei sikerével döntős a Juventus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.07. 22:38
null
Háromszor örülhettek a Juventus-játékosok Firenzében - no meg a végén (Fotó: AFP)
A Juventus 3–0-ra nyert a Fiorentina vendégeként az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján, így 4–2-es összesítéssel bejutott a döntőbe, ahol a Lazio vagy a Napoli lesz az ellenfele.
ILYEN SEM VOLT MÉG
A Juventus először jutott tovább úgy az Olasz Kupában, hogy egy párharc első mérkőzését hazai pályán elveszítette.

A Juventus a 2–1-es hazai veresége után eleve nehéz helyzetből várta a visszavágót, amelyen ráadásul izomsérülése miatt nem játszott Carlos Tévez. Az argentin csatár távollétében Alessandro Matri volt Álvaro Morata ékpárja, aki először került be a kezdőcsapatba azóta, hogy a Fiorentinától visszatért a torinóiakhoz. Szintén kezdett a vendégeknél Claudio Marchisio, akiről nemrég még az a hír járta, hogy fél évig harcképtelen lesz.

A párharc első mérkőzésén duplázó Mohamed Szalah már az 5. percben betalált, ám előtte ellökte Stefano Sturarót, így a játékvezető érvénytelenítette a gólt.

A 21. percben Matri használta ki, hogy a tizenhatoson belül elé pattant a labda, és közelről megszerezte a vezetést a Juventusnak. 0–1

A 37. percben újabb szabálytalan góllal jelentkeztek a hazaiak, Gonzalo Rodríguez néhány centis lesről csúsztatott Marco Storari kapujába.

Az első félidő hajrájában Morata lapos lövését Neto nagy bravúrral még védte, a kipattanóra azonban Roberto Pereyra jó ütemben érkezett, és az üres kapuba passzolt – csakúgy, mint a hétvégén az Empoli ellen. 0–2

A második játékrésznek így már több mint kedvező helyzetből vághatott neki a Juventus, az 59. percben pedig Leonardo Bonucci gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást, miután egy szöglet után kapásból megszerezte a harmadik vendéggólt. 0–3

A hátralévő időben a Fiorentina elkeseredetten támadott, de még a szépítés sem sikerült a liláknak. A Juventus jutott be tehát elsőként a római fináléba, amelyen nem szerepelhet Marchisio (miután sárga lapot kapott egy kakaskodás után), valamint Morata, aki a hajrában teljesen feleslegesen hátulról felvágta Diamantit, ezért kiállították.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Fiorentina–Juventus 0–3
(Matri 21., Pereyra 44., Bonucci 59.)
Továbbjutott: a Juventus, 4–2-es összesítéssel.

SZERDÁN JÁTSSZÁK
Napoli–Lazio 20.45
Az első mérkőzésen: 1–1

Legfrissebb hírek

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 20:25

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 22:56

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19
Ezek is érdekelhetik