Juve: „Pogbának a Barca lenne a legjobb választás”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.15. 06:57
null
A korábbi brazil válogatott óva inti a középpályást attól, hogy Franciaországba szerződjön (Fotó: Reuters)
Paul Pogbáért, a Juventus játékosáért több európai sztárcsapat is érdeklődik, többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Paris Saint-Germain is. A Lyon egykori klasszisa, Juninho Pernambucano szerint a Barcelona lenne a francia számára a tökéletes választás, a helyében nem igazolna Franciaországba.

„A helyes döntés a Barca lenne számára, ha megvásárolná őt. Andrés Iniesta teljesítménye visszaesett egy kicsit, Pogba erősítést jelenthetne a katalánok számára – mondta Juninho az RMC-nek. – A legideálisabb felállás számukra a négy-három-három. Ahhoz, hogy alkalmazkodjon a Realhoz, több időre lenne szüksége. Én a helyében a Barcát választanám, és sohasem térnék vissza Franciaországba.”

A FIFA 2014. augusztus 19-én hozott döntésében két átigazolási időszakból kizárta a spanyol klubot, tehát Pogba csak 2016-tól léphetne pályára a katalánoknál, ha megvásárolnák.

Pogba 2014-ben írt alá öt évre szóló szerződést a Juventusszal, de ez nem akadályozza meg a sajtót a jövőjét illető spekulálásokról. A távozásával kapcsolatos szóbeszédek a múlt héten felerősödtek, miután Mino Raiolát, a játékos ügynökét meglátták a Real Madrid torinói edzőközpontjában a BL elődöntőjének első mérkőzését megelőzően.

A korábbi Manchester United-játékos képviselője nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy védence a Real Madridhoz kerülne.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40
Ezek is érdekelhetik