Az Olasz Labdarúgó-szövetség döntése értelmében május 20-án rendezik az Olasz Kupa döntőjét a Juventus és a Lazio között.
A finálét eredetileg június 7-én játszották volna, ám a torinói csapat Bajnokok Ligája-döntőbe jutása után – amelyre június 6-án kerül sor Berlinben – az az időpont már nem alkalmas. Mivel május 27-én lesz az Európa-liga fináléja, az UEFA korlátozása miatt az a nap sem felelt meg a rendezésre, így maradt a jövő szerda.
A döntő időpontjának módosítása elsősorban a Laziót hozza nehéz helyzetbe, hiszen a római párharc után négy nappal a „sasok” városi derbit vívnak a Romával, míg a már bajnok Juventus a Napolit fogadja azon a hétvégén. Mindkét mérkőzésnek döntő jelentősége is lehet a második, illetve harmadik hely sorsa szempontjából.
Legfrissebb hírek

Gennaro Gattuso lett a Lazio vezetőedzője
Olasz labdarúgás
2026.06.23. 15:58

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője
Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07
Ezek is érdekelhetik





