Serie A: Mihajlovics bejelentette, hogy távozik a Samptól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.01. 12:45
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Sampdoria vezetőedzője, Szinisa Mihajlovics nyílt levélben tudatta, hogy távozik az együttestől.

A szerb szakember irányításával a genovai együttes sokáig még a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért is harcban volt, a szezon gyenge hajrája miatt azonban végül csak a hetedik pozícióban zárt.

„Kedves Sampdoria-szurkolók! Elérkezett a legnehezebb pillanat számomra, a búcsú ideje” – kezdet levelét Szinisa Mihajlovics.

„Ezek az utolsó szavaim a Sampdoria edzőjeként. A kalandom itt véget ért, és szeretném megragadni ezt a lehetőséget, hogy mindenkitől elköszönjek, elkészítsek egy elemzést, és megmagyarázzam a távozásom okait.”

„A tabellán elfoglalt helyezés mellett egyéb okok miatt is büszke vagyok a csapatra, egy magabiztos, bátor együttest hagyok hátra, amely bármelyik csapat ellen képes harcba szállni. Egy jó srácokból és jó játékosokból álló csoportot hagyok hátra, rengeteget fejlődtek a fiúk az elmúlt két évben, ötüket be is hívták a válogatottba.”

„Büszke vagyok a munkára, amit elvégeztünk az elmúlt két évben, és hiszem, hogy a klub és a szurkolók is azok lehetnek. Könnyű lenne itt maradni, tudom, hogy értékelnek a csapatnál és a drukkerek is. Kitűztem magam elé egy célt, és elértem azt, most ideje új kihívást keresni.”

„Nincs bennem szomorúság, nem szabad sírnunk, hogy vége, hanem örülni kell az elmúlt időszaknak. Nagy mosollyal az arcomon távozom, mert kétszeresen is szerencsésnek érzem magam, hogy játékosként és edzőként is itt lehettem a Sampdoriánál.”

„Köszönöm a bizalmat, a szeretet és a támogatást, amelyet a szurkolóktól kaptam. A labdarúgás manapság gyakran csak üzlet, de szenvedély és érzelem nélkül nem létezne. Köszönöm az elnököknek, Riccardo Garronének, hogy engem akart a csapat élére, és mindig támogatott engem, és Massimo Ferrarónak, hogy többször is próbált a csapatnál tartani. Az első napjától kezdve óriási energiájával és lelkesedésével segíti a csapatot.”

„Köszönöm a játékosaimnak, akik megtettek mindent, és remélem, én is adtam nekik valamit edzőként, és emberként. Igyekeztem pozitív értékeket adni nekik, amelyek hasznosan jöhetnek a pályafutások során és magánemberként is.”

„És végül, köszönöm Genova városának, amely ismét úgy fogadott, mintha itt születtem volna. Nem tagadom, hogy az elmúlt néhány nap nagyon megható volt, különösen a számomra, az ismerős utakon haladni, üdvözölni az azokat az embereket, akik mindig különlegesen voltak számomra, belépni a Marassiba tegnap és leülni a kispadra. A jövőben visszatérek a stadionomba, és soha nem leszek ellenség, mert a város kicsit mindig megmarad nekem az otthonomnak. Sok sikert, viszlát mindenkinek, és Hajrá, Sampdoria mindörökké! Szinisa Mihajlovics.”

Legfrissebb hírek

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
4 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
7 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
10 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 22:48

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12
Ezek is érdekelhetik